Október elsején indítok egy kis ünnepi sorozatot, ami egészen október 21-ig fog tartani és az a lényege, hogy minden nap írok egy blogbejegyzést a 33. szülinapomig. 21 nap, 21 bejegyzés, 21 pillanat.
Sziasztok, visszatértem!
Október elseje van, szeptemberben anyuka lettem és újra blogolok! El sem hiszem, hogy itt tartunk: túléltem a szülést, van egy több mint három hetes kisfiunk, aki itt szuszog mellettem, a másik oldalamon Foltos őriz minket, szépen süt a nap, éppen elfogyasztottam egy Kinder Buenot és olyan teljes most minden.
Eredetileg azt terveztem, hogy 33 nappal a 33. születésnapom előtt kezdek majd el minden nap írni pár sort és azt megosztani itt, de az két héttel ezelőtt lett volna és akkor még NAGYON nem álltam az írás meg a blogolás közelében – örültem, hogy egyáltalán zuhanyozni maradt időm. Na jó, a fürdéssel és tisztálkodással sosem volt baj, mert a szülés és regeneráció miatt az volt az elsődleges, hogy minden reggel rendbe tegyem magam, aztán jött minden más – természetesen Domi ellátása után. Ja, igen, azt nem is említettem még, hogy Dominik lett a kisfiunk neve és bár már számtalan becenévvel halmoztuk el rövidke ideje alatt, amit eddig köztünk töltött, mindenki csak Dominak szólítja. Úgyhogy, ha ezt a nevet látjátok itt leírva, akkor tudjátok, hogy a gyerekünkről van szó.
Szóval, ott tartottunk, hogy a zuhanyzás mindennél előrébb való volt az első hetekben itthon, az egyéb létfenntartó tevékenységeket, mint például az evést simán hátrébb soroltam, így történhetett meg az, hogy elcsúsztak az étkezéseim és előfordult, hogy délben reggeliztem és délután négykor ebédeltem – közben meg nagyon sok zabfalatot vagy fél kézzel elfogyasztható harapnivalót eszegettem. Pedig már a kórházban beindult szerencsére a tejtermelés, Domi teljes mértékben anyatejes baba, szóval az étvágyammal nincs probléma, a szülés után is az volt az első, hogy éhes voltam, a sokat emlegetett szoptatással járó farkaséhség viszont csak mostanában ütötte fel a fejét. Este hatkor már olyan éhes szoktam lenni, hogy meg tudnék enni egy elefántot – már ha ennék húst és nem az elefántok lennének az egyik kedvenc állataim (a tengerimalacok, sündisznók, zsiráfok és kutyák után, ja meg a vombatok is ANNYIRA CUKIK!).
Mit ne mondjak, nagyon izgalmas volt ez az elmúlt három hét és már egy növekedési ugráson, aminek korábban a létezéséről sem hallottam, is túl vagyunk, ami azt jelentette, hogy Domi EGÉSZ NAP enni akart és extra nyűgös volt. Pedig egyébként hihetetlenül szerencsések vagyunk vele, ugyanis nagyon nyugis és okos baba, mindent meg tudok vele beszélni és többé-kevésbé tartja is magát a megbeszéltekhez. Most is aludt egy nagyot, ahogy javasoltam neki, csak éppen pár órával később, mint ahogyan én azt romantikusan elképzeltem, a délutáni kávém után, amikor én már nem tudok álomba szenderülni. 😅 De nem probléma, ezt még finom hangoljuk itt majd a következő hetekben (vagy hónapokban) – reméljük!
Na, ennyi lett volna ez a bejegyzés, mert valaki ébredezik és várnak rám az anyai kötelességek, de egy elsőnek nem is volt ez olyan rossz, igaz? Aztán majd mesélek részletesebben arról, hogy mi a helyzet velünk és mik történtek idáig.
Holnap jelentkezem!
Puszi,
Bogi
Hozzászólás